Annyira jó az oviban, hogy rettegek a keddtől, amikor majd vége lesz ennek az egész tündérmesének, és kell mennünk vissza az iskolába. A kezdeti bizonytalanság. amiről írtam is, már csak nyomokban lelhető fel, inkább a tapasztalanság miatti bénázásokban.
Van a gyerekeknek egy fala, egy kép, amit ők csináltak. A fákon lévő leveleket a nagycsoportosok csinálták, az alattuk lévő süniket pedig a kicsik. A nagyok feladata, hogy igyekezzenek odafigyelni a kicsikre, segíteni nekik, és amelyik nap valaki ilyenről tud beszámolni, annak ráhull a falevele az adott kicsike sünijére. Nagyon jópofa dolognak tartom ezt, mint ahogy bármit, ami arra motiválja őket, hogy odafigyeljenek egymásra.
Tegnap papírt merítettünk, nagyon mókás és izgalmas volt, kíváncsi vagyok a végeredményre. Ma pedig annyira jó német foglalkozás volt csupa játékkal, hogy én is nagyon élveztem, mi is beszálltunk a játékokba. Már azt is nagyon élvezem, ha énekelünk, pedig ezzel eddig nem annyira voltam így, de egyszer úgyis kénytelen leszek egyedül is, úgyhogy ez nem is baj...:)
Mi meg megyünk, csináljuk a dolgokat, nem kell kétszer mondani, sőt úgy érzem, sokszor egyszer sem, mert szívesen csináljuk magunktól is. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése